Sok hetes keresgélés és kutakodás után sem találtunk Wayne-nek méretben és persze árban megfelelő farmert (eddig még! de nem adjuk fel). Honnan eredt amúgy az a tévhit hogy lányok hisztisebbek, mint a fiúk? Mert én pont az ellenkezőjét tapasztalom, mind ebereknél, mind a dolloknál. Wayne ma történetesen földhöz vágta magát, na jó, ez azért túlzás, de arccal előreborult, mivel nincs egy gönce se amit felvegyen... Hálistennek semmi baja nem lett, de én 2 évet öregedtem... ^^" xD Úgyhogy ezen nadrághiányon felbuzdulva a Little Shoes mérnökei (vagyis én xD) nekiültek és elkezdtek nadrágot tervezni. A nadrágvarrás sosem ment, eddig sikerült pár gumis derekú "csoda", de hát azokból elég egy babának egy. Meg különben is a farmer a menő. :D Tehát dolgoztam és dolgoztam, még végül összehoztam egy nadrágot. Kapott rá szép szegecset is oda ahol a patent van. Egyébként sok hiba van benne, mert kicsit bő -bár a patentot olyan helyre raktam, hogy jó legyen-, arról nem is beszélve, hogy csak úgy tud benne leülni, ha kigombolja... De összességében elégedett vagyok, mert jobb, mint a semmi, meg simán lehet használni. Meg így legalább tudom, hogy legközelebb azon kell javítani, hogy elöl rövidebb legyen, hátul meg magasabb a dereka és akkor talán nem lesz ki belőle a feneke.
Ma beszéltem az emberkével akitől vettem I.-t, és ha minden jól megy holnap feladja! *.* Úgyhogy Wayne-t ki kellett öltöztetni, hogy csinosan várhassa a barátnőjét. ^///^
S: -Felveszed az új nadrágot?
W: -Hát még szép, nehogy már melegítőben várjam!
S: -Rendben, inget veszel hozzá? Vagy maradjon a trikó?
W: -Ez a trikó irtó gáz...
S: -Alvin, adsz kölcsön egy inget?
S: -Alvin, adsz kölcsön egy inget?
W: -Nem akarok csipkéset, az nem az én stílusom.
S: -Okéé... akkor mi legyen?
S: -Okéé... akkor mi legyen?
W: -A fekete póló? Várj, ne! Az túl rövid ehhez a gatyához...
S: -Akkor a Souldoll default ing?
W: -Hmm... rendben, az jó lesz!
.
.
.
W: -Kéne egy zokni is.
S: -Alvin rajtad van a fekete zokni?
W: -Itt van a dobozban.
S: *feladja rá*
W: -Melyik karkötőt vegyem? Ezt? Vagy a másikat? Esetleg a zöldet?
S: -Szerintem a zöld-fekete jó lesz. ^^
W: -Oké, most lőjük be a hajamat!
S: *igazgatja Wayne haját*
W: -Hátul is, a cápás részt.
S: -Oké... Oldalt is felállítsuk?
W: -Nem is tudom.... annyira nehéz a döntés. *elgondolkodó arc*
S: -Egyébként még nem az esküvődre készülődünk... ^^"
W: -Tudom. Áá, hagyjuk az egészet, nem lehetek elég tökéletes neki. T_T
S: -Dehogynem. *véglegesíti W. haját* Így ni!
W: -Az ajándékát, az ajándékát is!
S: -Rendben... *odaadja Wayne-nek*
W: *a kezében I. ajándékával, izgatottam ücsörög*
W: -Ja, és nem azért van ki a fenekem a nadrágból, mert b*zi vagyok, hanem, mert Shinku nem tud rendesen varrni!
W: -Ja, és nem azért van ki a fenekem a nadrágból, mert b*zi vagyok, hanem, mert Shinku nem tud rendesen varrni!
VÉGE
Hehe:D Már csak a képek hiányoztak. Megérne egy fotó sztorit:)
VálaszTörlésWayne kitartás, majd Shinku belejön szépen lassan a varrásba:)
Gondolkodtam a fotósztorin, de lusta voltam a képekkel ügyködni... ^^"
TörlésReméljük, hogy tényleg belejövök, mert Wayne-t kezdi kikészíteni ez a nadrágtalanság, engem meg ő. xD :D